2018. április 15., vasárnap

Életmódváltás | Első 5 cél


Sziasztok! Mára egy olyan témával jöttem nektek, ami eddig szerintem tényleg nem volt a csatornán sem a blogon, vagy csak már nem emlékszek rá. Ma életmódváltásról fogunk beszélgetni, vagyis inkább az én történetemet és apró kis célomat szeretném veletek megosztani. A pláne ebben a dologban az, hogy inkább szellemileg akarok életmódot váltani, persze azért fizikailag sem árt, hiszen ez a kettő kéz a kézben jár, de első soron a lelkem rendberakása a cél. Készítettem egy videót, de poszt formáján is szeretnék ezekről az apró lépésekről/célokról nektek írni röviden.



A videót ezen a linken érhetitek el.


1. Fotózás

Régen imádtam fotózni, ez tette ki az életem legnagyobb részét, és imádtam a fotós túráimról és a végeredményről rövidke posztokat is írni az azóta megszűnt acélkék nevezetű blogomon. El is képzeltem, hogy milyen szupika lesz majd az egyetemen is fotózni, hiszen teljesen új terep, teljesen új világ, viszont pont az ellenkezője történt: nem egész egy év után azon kaptam magam, hogy többé már nem vagyok fotós. Mondjuk a sokadik Barbie98 Photography és társai megjelenése után nem is szerettem a fotós megnevezést, mert úgy éreztem nekem ezért a címért sokkal többek kellene tennem, de ez egy másik mese.

Az időhiány és folytonos kimerültség mellett az is közrejátszott, hogy egyszerűen nem volt témám, hiszen én a természetben érzem jól magam, ezt pedig egy nagyvárosban nem kapni meg könnyen. Persze Újvidék kimondottan zöld város (Budapesthez meg Beogradhoz képest kész dzsungel), de egyszerűen nem ment. Hiába próbáltam az urbán témát is megtanulni, és megközelíteni, a fotóim zöme egyszerűen kuka lett, és folyton lehangolódtam a sikertelenség végett. Na már most ezért is megpróbálom még egyszer az urbánt is, hiszen mennyire jók már a szép épületfotók is?!

Viszont itt az egyetem vége, apszolvens leszek, ami az egyetemista legkevésbé elfoglalt verziója, szóval nincs több kifogás. Ha nem is heti háromszor-négyszer jutok el fotózni, mint fénykoromban, azért alkalomadtán mindenképp elakarok menni, és máris tudom melyik kiállítás a következő, amire ezúttal ÚJ fotókkal szeretnék elmenni. Erről a történetről egyébként bővebben is hallhattok a Visszatért régi emlékek nevű videómban.


2. Mozgás

Sosem voltam nagy sportoló, sőt egyenesen utáltam a testnevelés órákat, de mindig is sokat mozogtam. Sokat jártam fotózni, és hatalmas távokat tettem meg biciklivel vagy akár gyalog, sőt előfordult, hogy nem is akartam fotózni, és ettől függetlenül is elmentem biciklizni. Ezen kívül évekig lovagoltam is. Jó, mondjuk lovaglásra most is be van fizetve egy "csomag", de ott annyira rossz, sokkal lehangoltabb vagyok és élményben is inkább mínuszban térek haza onnan, mint a régi helyemről, ami olyan volt amilyen, de legalább nem volt lehangoló. Sokszor gondolok arra, hogy bár nincs rá lehetőség, mégis valahogyan vissza kellene igényelni a pénzt, vagy miután lelovagoltam, akkor nem menni többet.

A legnagyobb baj, hogy nagyon messze is van, sokat kell hajtanom egy irányba, majd vissza, és sokszor elmegy fél napom, a másik felén pedig használhatatlan vagyok, emiatt nemigazán keresem az alkalmat, hogy menjek. Ha bár heti kétszer tudnék menni, akkor nem csak a megrugdosást kapnám folyton, de így sajnos még igyekezni sem tudok, és ott senkit nem is érdekel, hogy miért jöttem, néha úgy érzem a saját problémáikat is rajtam, meg azokon vezetik le, akik nem havonta tapsolják el azt a sok pénzt, hanem ritkábban járnak. Lényeg, ami lényeg, az első lehetőségnél azt a lovardát el fogom engedni.

Viszont nem megfelelő lovarda ide vagy oda, valamilyen módon szeretném a mozgásomat is rendszeresíteni, akár több kerékpározással, akár több otthoni tornával. Egyébként nem kizárt, hogy még egy maratonra is benevezünk a Fruška gora-n csak mi csajok a családban, just for fun, valami ilyesminek is hívják a maraton azon kategóriáját, ami a kirándulóknak van. :)


3. Aktívkodás

Erről rengeteget tudnék mesélni: versenyek, kiállítások, rendezvényszervezés, képviselet, megint valami verseny... Ez a cél most végül is nagyban köthető az elsőhöz, ugyanis minél több kiállításon szeretnék részt venni (még ha nem is kiállítóként, de szeretnék többre elmenni, ami az érdeklődési körömet érinti), persze csak mint egyéni kiállító, nem tervezek egyenlőre semmilyen csoportba se belépni. Na mindegy is, szeretnék több ilyet, és a legközelebbire máris elkezdtem fotókat válogatni össze, ami nem kizárt, hogy Topolyán lesz a nyáron, úgyhogy itt az ideje nekiállni dolgozni.


4. Olvasás

Régen faltam a könyveket, nem volt kihívás egy héten akár két masszívabb kötetet is elolvasnom. Nem célom ezt az étvágyat visszahozni, bőven megelégszek azzal is, ha egy-két hónapba is beletelik egy könyv. Lényeg, hogy ne a mennyiséget olvassam, hanem a minőséget. Szeretném, ha a pihenésből a YouTube, Instagram és egyéb social media kivonulna, és a könyv venné át a helyet, hiszen egy könyv mindig többet tud adni az embernek, és sokkal pihentetőbb is. Egyébként két nagy kedvenc íróm van: Jojo Moyes és Leslie L. Lawrence (Lőrincz L. László), úgyhogy uccu neki a könyveiknek!


5. Fotók előhívása/nyomtatása

Nem feltétlen kötöm ezt a célt a fotózáshoz és a kiállításra készüléshez, hiszen az embernek a fotózás a mindennapjait is kitölti, nem csak a munkáját, és a privát életünkről készült képeket ugyanúgy érdemes alkalomadtán előhívni. A digitális fotózással nem csak sikerült felgyorsítani és megkönnyíteni az emlékeink megörökítését, de az értékét is elvette.

Simán van 50-100 fotónk is egy esti buli előtt, de egy rendes sem, és soha nem is kerülnek kézzel fogható papírra ezek a fotók, egyszerűen elvesznek a virtuális világban. Rólam pl. 15-19 éves koromról nem maradt semmi. Nem mintha annyira szép lettem volna, de akkor is, emlék, és már akkor is sokat fotóztunk és fotózkodtunk. Egyszerűen ezek a fotók elvesztek az éterben.

Emiatt folyamatosan fogom egy külön mappába gyűjteni a kedvenc személyes fotóimat, és bizonyos időközönként nyomtattatni fogok, majd a fotókat egy kézzel fogható, hangulatos albumba fogom rendezni, amit később ugyanúgy visszatudok nézni, és teljes biztonságban vannak a legértékesebb képek. Ezt egyébként régóta tervezem, de anyagi okokból eléggé halogatom, hiszen ma már elég kemény pénzeket kell fizetni a fotókért.

2 megjegyzés:

  1. L. L. Lászlóra adok egy lájkot :) a Kicsik-trilógia az tényleg nagyon adta, bár a végére már inkább kezdett fárasztani a stílusa :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért nem szeretem a trilógiákat és hosszabb sorozatokat. :D

      Törlés