2017. május 22., hétfő

Essece All About Toffee paletta


Hát helló lányok!
Úgy néz ki mostanában nem nagyon van erőm kreatív bejegyzéseket hozni, de mivel sokszor utol sem tudom érni magamat, ezért képtelen vagyok a blogot háttérbe szorítani, mivel másképp csak plusz nyűg, és nyűg bejegyzéseket nem akarok hozni, hiszen bár egy félig észnél lévő Smejkát érdemeltek. :) Másik, hogy mivel olyan rég vettem sminkeket, pláne csak úgy, amolyen hétköznapi luxus címen, így megengedem magamnak ezt a kis tömeges sminktesztelést -meg úgy a tesztelős bejegyzéseket, mert én imádom őket-. Lényeg ami lényeg, ez a paletta nem igazán érdekelt amikor kijött, még a boltban is megnéztem, és semmi, de egyszer csak az Essence oldalára kitettek egy mintás fotót, és annyira odavoltam a színekért, hogy pár hét gondolkozás után megvettem.






Már van tapasztalatom egy ilyen Essence palettával, még az előző szériából All About Chocolates néven futott, egy tesztbejegyzés, és egy smink is készült vele annó, sőt, szerintem néhány kedvences bejegyzésben is szerepelt. Úgyhogy miután a bolt tesztere is igazolta, hogy ez a paletta sem épp rossz, biztos voltam benne, hogy megveszem.


A csomagolás az Essence palettáira jellemző masszív, áttetsző műanyag, és persze a rémálmom, hogy nem fém panban vannak a színek, hanem csak úgy bele vannak téve a palettába. Az ilyen paletták abszolút nem stabilak, nem lehet őket utaztatni, hiszen könnyen kicsusszanhatnak a színek, ha még le is pottyan sminkelés közben, akkor jobb, ha oda sem nézünk, kész tragédia. Ezzel annyira nem vagyok elégedett, de a csokis paletta is túlélt, annak ellenére, hogy az egyik szín abból is próbál szökni erővel, így bízok benne, hogy ezt is meg tudom vigyázni.


A paletta összesen 9,5g festéket tartalmaz, ami panonként ~1,2g. Én ezt pont megfelelő mennyiségnek tartom. Az Essence magyarországi oldalán próbáltam a pontos árat megnézni, de egy CSS kód hiba miatt képtelen vagyok a néha picit pontatlan Krémmániára hagyatkozni, ott 1499Ft-ot ír.


A paletta optikailag kicsit csalós, hiszen azt hinnénk, hogy nevéhez hűen úszik a paletta a karamella meleg masszájában, de igazából egy karamellához hű és meleg szín van benne illetve kettő, amire rá lehet fogni (alsó sor, első + felső sor utolsó), a többi inkább hideg árnyalat, de mindenképp "krém" színű, és a vele készült sminkek valóban egy melegebb, "takaróba burkolózós" tónust vesznek fel. Érdekes, de így tudnám ezt a palettát leginkább jellemezni. Pokróc paletta. :D Viszont maga a tejkaramella mikor hódít leginkább, ha nem télen? Legalább is nekem abszolút tél, és ha tél, akkor meleg pokróc és forró italok. Na ne feszegessük tovább, mert még furább hasonlatokat kötök ide.


Felső sor:
  • nude satírozószín, matt
  • nagyon világos barna, szintén tökéletes satírozószínnek, illetve mélyítővonalba átmenetnek, matt
  • karamella, matt
  • bordós barna (képen inkább csoki barna), fényes

Alsó sor
  • világos rózsaszín, satírozásra, kiemelésre, matt
  • tejes csoki, szemen elég rózsaszínes, fényes
  • világos taupe, mélyítővonalba egyenletes átmenethez, matt
  • lágyabb, melegebb fekete/sötét szürke, fényes



A színek szigorúan alapra készültek. Tudom, hogy a jó szemfesték alap nélkül is nagyot üt, de egyrészről biztosan nem fogom alap nélkül felkenni a legpigmentáltabb árnyalatokat sem, másrészről brutál durva bulipalettát nem az Essence-nél keresünk.

Ez a paletta szigorúan hétköznapi használatra való, esetleg aki nem annyira bátor sminkek terén, az tudja alkalmakkor vagy este is használni, de nagyon nagy átlagos vonalra lépve ez valóban inkább egy hétköznapi paletta. Én erre a célra is vettem, és eddig elég jól elvagyok vele. Bár mostanában annyira nem sminkelem a szemem, ha épp nem hajnalban kell kelnem, vagy épp sikerült nem átaludnom az ébresztőt (bizony, új ébresztő hangot kell keresni), akkor mindenképp megpróbálok bár egy színt felütögetni, többek közt ebből a palettából.

Eddig azt tapasztaltam, hogy semmi esetre sem visszük fel direkt krémes alapra, előbb a szemhéjalapot érdemes egy bőrszínnel fixálni, majd arra pakolni a színeket, mivel a reggeli rohanásban esetleg nincs időnk fél órát satírozgatni, ugyanis a színek Maybelline ColorTattoo-ban és She szemhéjbázisban is megmozdíthatatlanul megtapadnak. Ami persze nem baj, sőt, nagyon szépen kibírnak a színek egy hosszabb napot is.

Én úgy gondolom, hogyha valaki egy lágyabb barnákból álló, nude palettát keres kifejezetten hétköznapi használatra, és nem szeretne sokat költeni, annak érdemes lehet meglesni ezt a palettát.

4 megjegyzés:

  1. Az Essence weboldalán is 1499,- az ára, szép kis paletta. Amúgy képzeld, az első fagyi, amit ettem idén, sós karamella volt, és nagyon ízlett, szóval, bár teljesen igazad van a pokrócpaletta-metaforával is, nekem a karamella most a nyárhoz kötődik.
    Milyen furcsa, hogy a paletta utolsó színét kékesnek látom a színmintán! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van benne valami, főleg, hogy barnul bőrön ezek a színek szerintem jobban is mutatnak. :D

      Valószínűleg kék pigmentek is kerültek bele, és fényben előbújnak. Én nagyon imádom az ilyen színeket. *-*

      Törlés
  2. Nekem egy másfél éves All about Nudes van. Ez volt az egyik első "komolyabb" szemhéjfesték amit kipróbáltam és elégedett vagyok vele mind a mai napig, pedig vannak ennél drágább szerzeményeim is (sleek, douglas) Csak kicsit kimustrált szegényke, de hétköznapokon szinte mindig őt aplikálom. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szinte csak ez Essence paléttákat használom hétköznap, pont megfelelőnek. :)

      Törlés