2017. április 11., kedd

Aktuális kedvencek


Úgy érzem így tavasszal a kedvenc termékeket összegyűjtő posztok száma jól meg fog szaporodni, hiszen mire érkezek ezt a posztot írni, addigra már néhány igen klassz újdonság is bekerült a rutinomba, és hát a nagy tömeget elkerülve gyors összeszedem az utóbbi 1-1,5 hónap kedvenceit, és bemutatom nektek.




Múltkor is volt már random kedvenc, így most is gondoltam beteszek egyet. Jelenleg a Duel Soft Lotus öblítője hódít nálam. Meg szerintem mindenkinél, ugyanis konkrétan LEHETETLEN beszerezni. Jó sokat vadásztam rá hiába, végül amikor sikerült anyunak beszereznie magának az utánpótlást (2l-es flakont vett, pedig ilyet sosem szokott, ezt már csak így nyomatékosításnak említem meg), akkor a megüresedett flakonba áttöltötte nekem egy kis részét. A bőröm nagyon érzékeny arra mivel mosok, ez szerencsére nem okoz irritációt, a ruhák finom puhák és illatosak lesznek. Ha véletlen láttok, szagoljatok bele.

A Balea hő védője is idekerült, bár ez elég bátor kijelentés, hiszen a hő védőket kicsit nehéz letesztelni, pláne, hogy még mindig több, mint fele megvan, de szemmel láthatóan jó. Nélküle a hővel formázás után a hajam száraz, seprű szerű, vele pedig megtartja a normál ’állagát’. Az illatát lehet bebeszélem magamnak, de szerintem zöld almás.


Az Essence Silky Touch pirosító Natural Beauty árnyalatát ha jól tudom már nem lehet kapni, de első ránézésre az új kiadás sem sokban különbözik ettől, így merek róla picit írni. Hát igazából már annyiszor szerepelt a blogon, hogy nem is tudom minek tettem ide, azon felül, hogy tényleg szuper. :D Világos bőrre nagyon nehéz megfelelő bronzosítót találni, ami télen is jó –hiszen én télen is inkább bronzosítok-, és én ezt ebben a termékben találtam meg. Nem hideg árnyalata van, de nem is lesz narancsos, rajtam egész nap kitart, teljesen természetes a hatása, és ez a pici pirosító elég sokáig elég. Életem első pirosítója szintén Essence Silky Touch volt, és két évig majdnem mindennapos használat mellett bírta, ezt is kb. két éve vettem. Ha elfogyasztok minden ehhez hasonló terméket, tutira megint az Essence mini pirosítói közt fogom keresni az utánpótlást.

A Pupa Red Queen highlighteréről volt már teszt, akkor elég jól lehúztam, és a véleményem még mindig él, de hétköznapra szinte csak ezt használom, pont azért, mert szolid fénye van, és egyszerűen nem lehet elrontani a legnagyobb kapkodásban sem. Na meg nagyon jó néz ki, de tartósnak továbbra sem tartós.

A Rimmel Lasting Finish 25 órás alapozója True Ivory árnyalatban eddig nem tudom miért nem került a kezem ügyébe (meg a képre sem, fail! :D), de azt hiszem megvan egyenlőre a nagybetűs Alapozó. Hosszan tart, a fedése közepes, pont amennyire kell elfedi a bőrhibáimat, nem oxidálódik, kevés is elég belőle, és könnyen el lehet dolgozni.


Az utóbbi időben mellőztem a szemfestékeket, mert se kedvem, sem időm ezzel szórakozni. Viszont nagyon sokat használtam szemceruzákat. Az Essence Long Lasting Black Fever, Lucky Lead, és I Have a Green árnyalata különösen nagy imádat, melléjük társul az Aura Xpress szemceruza 602-es színben, ami kicsivel tartósabb is, mint az Essence szemceruzák, de nagyjából azért egy szinten vannak. Az I Have a Green már nem kapható, ez egy kivont árnyalat, de a jelenleg elérhető zöld szín (ugyan ebben a kollekcióban) nagyon hasonló. Tartósak, könnyen lehet használni őket, főleg ’Smudged Eyeliner’ stílusban sminkelek velük. Nap végén is ugyanott vannak, nem maszatolódnak. Vízvonalra nem használom őket.
Leginkább azért szerettem meg őket -mindamellett, hogy tényleg sokkal gyorsabban ki tudom velük hangsúlyozni a felső pillasort, mint akármi mással-, hogy reggel felkenem, este ugyanott van, annak ellenére, hogy nem használtam külön szemhéjalapot és bőrszínű púdert megágyazásképp. Ez minden fentebb említett árnyalatra igaz.



A másik nagy kedvenceim a növényeim voltak, vannak köztük már ’készen’ vásároltak is, de van olyan is, amit én magam ültettem és neveltem. Sokkal szebbé teszik a lakást, bár a legtöbben mondjuk kint szeretnek a teraszon, hiszen zömében fűszer- és kinti növények. Most a galamb vész miatt ebben a sarokban nyomorognak, de amint kész az új galamb-biztos terasz, költöznek vissza a régi helyükre.

Felétek mi újság kedvenc fronton?

8 megjegyzés:

  1. Sose fogom kipróbálni azt a Rimmel alapozót! :(
    Tudom, hogy a 103 a világosabb (sokból nem került be Magyarországra a 010-es porcelain, szóval a 103 a legvilágosabb), de valahogy mindhárom Rimmel alapozóm 100-as (ivory)...ami néha még nyáron is rohadt sötét...Pedig annyira kíváncsi vagyok mindháromra, azt szegények csak állnak a fiókban, és várják, hogy hozzájuk barnuljak...xD
    Viszont az essence longlasting ceruzáit szeretem - nagyon - régen kb ettem a fekete szemceruzát, mindig ezt vettem, most már nincs időm sminkelni, így vagy egy éve megvan az enyém, de ettől függetlenül szeretem...
    Az abszolút kedvenc mostanában a Maybelline vízálló Rocket spirálja - hat bontott spirálból hat volt pocsék, szóval kellett valami, ami nem bánt (szószerint ártottak: pillahullás, árpa...csak spirált használok, azt is csak ha kicsit "több" időm van, szóval mástól nem lehetett).
    De azt hiszem a Terra Naturi púdert is szeretni fogom...kemény egyszer használtam, de az tetszett...majd kiderül...
    (És ha már idő, most is ppt készítés helyett nézegetek szép képeket a bejegyzésben...olyan aranyosak a növénykéid, engem semmi nem bír ki - csoda, hogy ez a nyulam él még.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetleg próbálj ki valami alapozó világosítót, bár az Alverde nekem nem vált be, mert megváltoztatja a termékek állagát, meg alkohol is van benne, de van még ott Nyx meg most a Catrice-nek is van. :)

      Nekem sem fogynak a tusok, pedig régen az havi kiadás volt, most meg ha odajutok, hogy ki is kell dobnom a meglévőket, akkor sem rohanok visítva újat venni. :D

      Sokszor magát a helyet sem szeretik, a gyerekszobámban én sem tudok életben tartani semmit. :) Szóval ne aggódj, talán egyszer neked is lesz olyan helyed, ahol rá tudod őket venni az életben maradásra. :)

      Törlés
  2. Nekem az első pirosítóm az Essence Marble Mania darabja volt, de kidobtam mert régi volt. Most a legrégebbi egy Flormar pirosító-bronzosító duó a legrégebbi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan duóm nekem is volt, de én elég gyorsan kidobtam, nekem nem jött be. :)

      Törlés
  3. A hővédős tippet köszi, ha tényleg puha marad tőle a haj, az nagyon jó hír! Nekem egy Syoss van, de inkább ki kellene dobnom, ropogósra sült tőle a hajam, nem is tudom, miért foglalja a helyet a még mindig a fürdőszobában, ha nem is használom.
    A növényeidnek itt is küldöm a szívecskéket! :D <3
    Kedvenc sminktermékem jelenleg (és szerintem még nagyon sokáig) a Zoeva Cocoa Blend. Nem bánom, hogy talán az őszhöz jobban illenének a színei, mert van benne egy gyönyörű arany, amely nedves ecsettel szinte fóliahatású lesz a szemhéjon, és szerintem önmagában, minimál pillákkal és valami üde pirosítóval is gyönyörű, tavaszias sminket lehet vele készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráadásul nagyon olcsó, megéri kipróbálni. Bár hosszú távon még nem tudom mi lesz, lehet mire kifogy utálni fogom szegényt, de reméljük a legjobbakat, mert az egész városban ezt az egy hővédőt találtam.
      Átadom nekik! :D

      Jaj, nekem, Zoeva! Gyönyörű palettáik vannak, talán egyszer én is rászánom magam. A Cocoa Blend tényleg különösen gyönyörű. :)

      Törlés
  4. Azok a növénykék olyan cukik. Nekem is kellenek még, még. Mivel úgy tűnik, hogy költözés előtt állok, igyekszem megspórolni azt a pénzt amit most szobanövénykékre és lakásdekorra költenék, úgyhogy szerintem az új helyre fogok már venni dolgokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádni fogod az új kuckót bezöldíteni. Nagyon beteg gondolat, de bár ott lehetnék. :D Remélem lesz róla poszt, ha sikerült kialakítanod az otthonod. Imádom az ilyen 'home details" bejegyzéseket. :D

      Törlés