2017. január 25., szerda

Kedvenc reggelim | gyors és egészséges


Az egészséges életmód sosem volt az erősségem. Világ életemben nagyon válogatós voltam, és vagyok is a mai napig. Rengeteg dolgot nem ettem meg, amire a szervezetemnek szüksége van (és némelyik hosszú távon egyes belső szervek megbetegedését okozza, khm), ma már azért egyszerűbb a dolgom, mert rájöttem, hogy a levesben úszkáló répa nem harap. Az íze és az állaga borzasztó még most is, de nyersen már nem bírom elrágni. :D Valahogy nem érdekel, hogy mennyire finom vagy egészséges valami, ha a kinézete, és evés közben az állaga gusztustalan, és felfordul a gyomrom tőle, akkor nem kell. Pl. szalonnát sem tudom megenni, csak jó szárazra kisütve. Narancsot imádom, de csak facsarva, egyébként nem bírom lenyelni. Valamitől pedig egyenesen beteg vagyok, ilyen bármi nemű kecske, bárány, és egyes disznóból készült ételek. Persze ezzel szekálnak is rendesen, mert hiába vagy felnőtt, bizony az emberek 80%-a óvodás szinten marad, csak a gyerekes dolgok átmennek abba, hogy ménemeszőőőő, ménemrugszbeee. Jó, hagyjuk, lépjünk tovább a bejegyzés témájára. :D



Többek közt a gyümölcsök is kerülendők voltak. Túl savanya, túl puha, túl kemény, túl minden. Aztán ahogy néztem a videókat, blogokat, instagram oldalakat, kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam a smoothie-t, továbbiakban szmuszit –mert így tök aranyos-, és annyira bevált az első kísérlet, hogy azonnal minden féle gyümölcsöt összevásároltam, olyat is, amit ezelőtt eszembe sem jutott még csak megérinteni sem, és jöhetett a kísérletezés. Tetszett, hogy semminek sincs az a furcsa állaga vagy savanykás ’normális’ íze, az egész olyan, mint egy bolti sűrű gyümölcslé. Az a helyzet, hogy a mangós szmuszin kívül minden tök jó volt, de semmi sem tudja utolérni a legelső kísérletet, amihez a receptet legjobb barátosnémtől kaptam, innen is puszilom a lelkét! Ez nem is recept, hisz ahhoz pofátlanul egyszerű a dolog.


Mi kell hozzá? Egy banán, némi ananász és egy kis tej. Ennyi. Ízlés szerint pakolod, elrontani nem tudod, ha ananász konzervet használsz, akkor feldobhatod egy kis ananász lével a bulit. Én egyébként abszolút nem eszem meg az ananászt, de banánnal keverve tök jó!
Ez nagyon tápláló már így önmagában is, viszont legjobban fogyasztani zabkása formájában szeretem. Nyammi!


Zabkása ’recept’: zabkása pelyhecskék, fahéj, csoki. Szoktam még hozzá tenni aszalt brusnicat, amit úgy gugliztam ki, hogy magyarul tőzegáfonya. Hát ez a gyümölcs sokáig vita téma volt itthon, hogy mégis hogy hívhatják magyarul, és nem jutottunk előrébb, szóval maradt a gugli, sajnálom. :D Hiszem, hogy azért érteni fogjátok, mivel egy igazi kis csodagyümölcs, relatív sok oldalú felhasználása van, valamilyen formán tuti ismeritek.

Na szóval, mindent beleteszünk egy kis tálba, nyakon öntsük szmuszival, várunk míg a pelyhecskék picit megszedik magukat, és isteni finom, öt perc alatt kész, és relatív tápláló is.



Ezt az egészséges reggeli témát jobban is ki lehetne fejteni, de mint mondtam a legelején, nem vagyok az egészséges táplálkozás szakértője. Nem kenyerem életmód tippeket adni sem, hiszen egyszerűen ez egy olyan dolog, hogyha valaki nem kimondottan ezt tanulja szakma szinten, akkor nem lehet eléggé hozzáértő a témában, de gondolom egy kis reggelitől még senki életét nem teszem tönkre. :D Én is szeretem másoknál olvasni az ilyen gyors/finom/tápláló kajás posztokat, szóval remélem kommentben is érkezik néhány kedvenc reggeli! ;)

2 megjegyzés:

  1. Jaj, én is így voltam sokáig, meg valamennyire még most is. Ha fura az állag vagy a szag, akkor aztán mindegy, milyen íze van valaminek :S szerencsére sokkal bátrabban kóstolok, mint korábban, így sokat fejlődtem gyerekkorom óta, de még mindig válogatós vagyok. Egyre jobban zavar engem is, ha felhozzák, egész életemben hallgathattam, de most már igenis vagyok annyi idős, hogy az én problémám lehessen :)

    Régen nem ettem zabkását, ideje lenne visszatalálni hozzá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez az. Felnőtt emberek vagyunk, had döntsük el mi, hogy mit szeretnénk megenni, meg mennyit. :)

      Törlés