2016. október 21., péntek

Hajnövesztésbe kezdtem | update #2


Épp itt volt az ideje egy frissítésnek ezen a téren, hiszen utoljára júliusban ejtettünk szót a hajamról. Úgy július végén költöztem haza a szülői házba, és merő lustaságból, úgy gondoltam, hogy nem hozom haza a komplett hajápolásomat (mivel elég komoly súlya van, és ezt bizony vissza is kell majd költöztetni), így inkább úgy voltam vele, hogy három-négy hetet kibírok olyan termékekkel is, amiket nem annyira szeretek, így legalább azok is fogynak. Na nézzük mi sült ki a dologból. :)






Ők lennének hárman, akikre próbáltam rástartolni. Hát a Taft Keratin hajhab az egy katasztrófa. Sokan imádják tényleg, de nem tudom mire fel. Nekem csak kócos lett tőle a hajam, semennyire sem voltak rendezettek a hullámaim, ráadásul nem szívódott fel rendesen, hanem ahogy az ég megáldta, úgy nézett ki a hajam, mint ami nem volt mosva napok óta. Pedig komolyan kevés mennyiséget használok belőle. A hatása nem volt tartós (hála égnek), bár valami furcsa zsíros filmréteget azért volt pofája képezni a hajamra. Talán mire ez a poszt kikerül már el is használom. Ha nem, akkor meg kidobom. Nem érdekel.
Az első Subrina Recept sampon nagy sikert aratott nálam, nem volt kérdés, hogy mind ki akarom próbálni, az első áldozatom az Intesive&Balancing, ami egy korpás hajra való sampon. Ha nagyon jópofa akarok lenni, akkor azt mondom, hogy inkább én voltam az ő áldozata. A hajam enyhén korpás, szerencsére nem éktelenkedik a vállamon hatalmas bőrdarabok tömkelege, de vannak időszakai, amikor egy kis mértékben bizony bekorpásodik. Hát ez a termék inkább tett még rá egy lapáttal. Egyébként az állaga, színe és illata is ér egy szót. Cif tisztító szer, virágos verzió. Megvan? Na ez dettó.
Amennyi reményt fűztem hozzá a Freelimix DailyPlus Nutri-Plus maszkjához, annyira lehangolódtam. Az illata nagyon finom, meg tudnám enni, de hogy ez semmit sem csinál a hajjal. Természetesen rossz minőségű hajra való (tehát nem festés és hőhasználat miatti roncsolásra, arra másik verzió van), ahhoz képest ez még csak nem is puhította meg a hajam, márpedig az nagyon kell.

Alig vártam, hogy újra visszakapjam az én jól bevált termékeimet. A ricinus kúrát egyébként a nyáron elkezdtem szüneteltetni, és ez azóta is tart, hát elég gyorsan kifáradtam a vele járó procedúrába. Viszont a hajmaszkomba keverve továbbra is használom, és annyira imádja a hajvégem! Az olajokból is a jól beváltakat használom.


április 17 - június 27 - október 10

Augusztus folyamán, hála ennek a kis nyári butaságomnak, kb. 3 centitől szabadultam meg. Féltem is, hogy na most mekkora, de egyre reménykedtem, hogy már nagyobb, mint volt azért, legalább egy picit. Hát azért ez nem pici! :) Lehet, hogy nem tett jót a hajhosszomnak az a néhány nem bevált termék, de úgy néz ki, hogy a hajhagymáimat ez nem zaklatta fel, és továbbra is ügyesek. :)

Az előző részek:

Következő frissítés január táján! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése