2016. október 11., kedd

Anti-haul


A mai haul nem épp a vidámságáról lesz híres, ugyanis az itt szereplő termékek mind olyanok, amiket még véletlenül sem szeretnék megvásárolni, különböző okok miatt. Mivel épp nagyon rossz kedvemben írom ezt a bejegyzést, előfordulhat, hogy akaratomon kívül is olyat írok, amivel másnak beleállítok egy gerendát a szívébe, főleg ha a kedvenc termékéről vagy álmairól írom, szóval tőlük bocsi, de hát ahogy végig nézek ezen a listán, valószínűleg a legnagyobb jókedvemben sem tudnék szebbet mondani. A legtöbbet ismeritek, igen népszerű termékek.






Az első egy gyűjtői részleg lesz, hiszen ha akármi van se érnék hozzá bottal se az Urban Decay Naked vonalához. Nagyon sok pénzért halálosan unalmas, basic színeket kapunk egy bádog dobozba csomagolva. Ha ez nem elég, kb. minden második ember, akire ránézek, és szóba hozza ezt a családot, főleg a második palettával, illetve az elsővel kapcsolatban csalódott, hiszen néhány hónap rendszeres használat után darabjaira hullott a paletta. A panok potyognak, az oldaldísz fityeg... és bizony az eredeti van a tulajdonukban.
A legtöbb színt a drogériák polcairól is be tudjuk gyűjteni, de ha nincs kedvünk egyenként vadászni, akkor ott vannak a másoló márkák (w7, MUR, MUA), akik ugyanazt a minőséget adják más csomagolásban, ami nekem még jobban is tetszik.


Már szimpatikusabb a Too Faced csokis paletták tömkelege, de megint csak nem túl izgi, ráadásul legtöbbről nekem a kínaiban kapható gyerek ájfónok jutnak eszembe. Nem tudom miért, valahogy az egész kicsit gyerekjátéknak tűnik. Undok vagyok, de nem szeretem az ilyen túlgondolt dobozokat.
A színek még elmennek, de megint csak nem túl izgik vagy forradalmiak. Talááán mégis egy kicsit, de... nem néztem utána bevallom, de amikor a legutóbb a Sephora-ban jártam, akkor simán egy 15 euróval drágább, mint a Naked. Kipróbáltam hátha tud valamit, amit a többi paletta nem. Nem tud.


Igazságtalanul nyüzsög itt a MUR a mintaképen, na meg Nars, de véletlenül sem a márkákról van szó, csak most ezeket találtam példának. A highlighter, pirosító, bronzosító és kombinált paletták együttesen érthetetlenek nekem. A kombinált főleg, hiszen ilyennel van tapasztalatom, és hát minek?
A pirosító palettával lehet csak annyi a bajom, hogy nem vagyok túl pirosító fan. Az én bőrömhöz van egy-két árnyalat, ami jól áll, azon felül felesleges, hogy legyen még egy ötödik élénk pinkem, amit nem is tudok használni, nem beszélve a barackos árnyalatokról, amik meg sem látszanak, bármennyit használok.
A highlightert is tapasztaltam - bár nem egy palettában -, hogy úgysem tudok 2-3 darabnál többet kihasználni, pláne, hogy mondjuk a rózsaszín nem is illik a bőrömhöz, a bronzos egy rémálom, illetve az arany is csak 1 hónapig működik. Minek még egy egész paletta? Csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy van ilyenem is?
A bronzosítót végképp nem értem. Egy fejed van, évente fogjuk rá két színnel. Akkor minek egy olyan paletta, amiben van 8 szín?

Ha csak az ember nem dolgozik a sminkes szakmában, ahol sok féle embert kell sminkelni, nincs értelme ezeknek.


Ezeket is megnéztem ám a legutóbbi Sephora-zás alkalmával, hiszen olyan cukik! Az árukra nem emlékszek, de... de minek?
Amikor először megláttam, akkor majdnem szóltam az eladónak, hogy hát ezek elég gusztustalanul megbuggyantak, majd gyors eszembe jutott, hogy hát ezt fel kell rázni. Mindegy meddig szórakoztam a teszterekkel, akkor sem lett egy homogén anyag a tubusban. Amikor már feladtam, és na kipróbálom, akkor úgy felnevettem. Ezzel a dundi applikátorral olyan, mintha unikornis nyalogatná csillámos nyelvével a kezem. Hát a számra nem kentem fel, de hát milyen cuki. Viszont a festék semmilyen.

Ez egy olyan termék, ami ha az ember nagy gyűjtő, akkor tuti megéri, hiszen ahogy már mondtam hihetetlenül aranyos, viszont aki hasznot akar húzni belőle az ne tegye, nem hiszem, hogy sokkal többet tudna, mint akármelyik hasonló ajakolaj/tinta.


Ééés a végére hagytam a legbiztosíték-kiverőbb terméket (ez nem helyes szó, de most ettől tekintsünk el), ami a MAC rúzsok. Meg úgy általában a MAC.
Elég sok olyan termékkel találkozok a Krémmánián, ami alá valaki odakommentelte, hogy a Mac ilyen darabja is ugyanígy működik, vagy ez jobb mint a Mac ilyen darabja. Fontos, hogy még csak nem is drága termékekhez írják.
Most jöhet valaki a nagy Mac életérzéssel, meg függőséggel, de sminkmániásként mondom, hogy ezekben a csomagolásokban, árnyalatokban semmi izgalmas nincs, és ahogy olvasom, a minőség sem extra. Ha találok eredeti üzletet, akkor ígérem ki fogom próbálni ezeket a rúzsokat a sminkes nőci segítségével, de félek, hogy sokkal szívesebben fogok továbbra is a közép árkategóriából vásárolni.
Sőt, nem egy embertől hallottam, hogy neki fontos a név, így innen vásárol ennyit ettől a márkától, de nem biztos, hogy a legjobb termékeik. Hoppá. Ha ezt így kimondják, és nem egy ember, akkor van alapja annak, hogy engem nem hoznak lázba. Nem? :)

Nektek mik vannak most az anti-haul listátokon?

22 megjegyzés:

  1. Én mostanában tervezek venni egy MAC rúzst, kifejezetten azért, hogy mostmár tényleg összehasonlítsam minden mással, mert eddig bármit próbáltam tőlük, felejthető volt :D Naked paletta nekem sem kéne, annyi más sokkal olcsóbb, teljesen jól működő palettát találtam már, Skeek, MUR...szemhéjpúdernél pont nem érdekel, hogy mennyire tartós önmagában, mert amúgy is mindig használok szemhéjalapot, másképp rajtam az sem maradna fent :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor mindenképp írj róla, kíváncsi vagyok rá mit mondasz. :D
      Azt amúgy el se tudom képzelni, hogy miért tesztelnek az emberek önmagukban szemhéjpúdereket. Alap nélkül úgysem bírja ki egész nap. :D

      Törlés
  2. A Naked színei nekem tetszenek, de legutóbb, mikor kipróbáltam, igazán nem vágódtam hanyatt a tudománytól, ami bennük rejlett. Az áruk meg puszta marketing és hype, amiben én nem igazán szeretném kivenni a részem. A csokipaletták azok, amiket sose tudtam felfogni. Soha nem tetszett egy ilyen se, a színükkel és a csomagolással na meg az illatukkal kezdve :D Az árról inkább ne is tegyünk említést. A MUR létezése nálam csakúgy alapból irritáló, nem tudom, miért, próbáltam tőlük több mindent is, és semmi sem vált be. Tényleg semmi. A színpaletták pedig valóban fölöslegesek.
    A MAC pedig az, ami nekem nagy álom volt régebben, most, hogy meg tudtam volna venni egy komplett sminkfelszerelést a MAC-ből, sem vettem meg, egyszerűen kipróbáltam, vártam a varázst, de nem akart jönni. Egy negyedennyi árú termék is tudja hozni ezt a szintet, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha is benevezek MAC-re, telik rá vagy sem.
    Azért örülök, hogy valaki leírta, hogy nem "kötelező kellékek" ezek a cuccok. :D (Kedvenc beauty blogger kifejezéseim az "mindenkinek alapdarab" és a "kötelező kellék"... just for fun)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldogan olvastam ezeket a sorokat, az utolsó részen pedig egyenest felnevettem. Az én kedvencem a "kötelezővé tenném". :D

      Törlés
  3. Örülök, hogy nem csak én vagyok így pár dologgal a beauty világból:
    - Anno, amikor elkezdtem blogolni, akkortájt jelent meg az UD Naked 1 paletta és emlékszem akkor eszem ágában sem volt kiadni érte annyi pénzt. Telt múlt az idő, és végül a Naked 3 palettánál kezdtem el gondolkodni a vételen. Végül a MUR Iconic 3 tulaja lettem, merthogy "próbáljuk ki a színeket" és még sokáig elég is lesz. (Mondjuk most nagyon tetszik az új UD Ultimate Basics meg a régi Rollergirl paletta...)
    - Engem kilóra megvett a Too Faced ezekkel a csokis, barackos meg (főleg) a Peanutbutter & Jelly palettákkal, pontosan a gyerekes csomagolása miatt. De nincs a környéken Sephora...
    - Tetszik a MUR-nél, hogy alternatívákat kínálnak, sajnos egyre több palettájuk tetszik (new-trals vs neutrals, iconic pro 1-2, mostanában főleg a BBB Fortune Favours the Brave)
    - Ugyan nem vásároltam még a MAc-ben (6000 forintot 1 darab rúzsért, amikor ebből mondjuk 2 Sleek palettát is lehet venni...), de van pár termékük, amit szívesen kipróbálnék: fix plus meg alapozó. Szerintem egyszer majd kipróbálom a "kisminkelést és utána annak az árának a levásárlását", de ahhoz még gyűjtögetni kell.

    Amúgy a drogériákban is vannak olyan dolgok, amiket én már elvből nem veszek: Maybelline drága Nudes pallettái vagy color tattook (nem annyira működik), de a L'Oréal is ilyen a drága mini color riche körömlakkokkal - hogy csak egy pár dolgot említsek meg...

    http://voroskoromlakk.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Color Tattoo-k nálam is csak alapnak jók, önmagukban nulla, ezen sokáig duzzogtam is. A TheNudes nekem tottál megérte igaz elég jó akcióval is vettem meg, kicsit szívom is a fogam, hogy a TheRockNudes-t meg megvettem eredeti áron. L'Oréal-ról meg szót sem, annak nem igazán értem mire fel ilyen drágák a termékei, bár lehet, hogy csak én nem fogtam ki jót. :)

      BBB Fortune Favours the Brave nekem is tetszene, de basic szín annyi itthon, mint a pók a sarokban, ha egy nap nem takarít az ember, csak a külső meg nekem nem elég ahhoz, hogy megvegyek valamit.

      A Naked-ek közül nekem egyedül a Smoky tetszik, de azt is kipipáltam egy dupe-al, de őszintén szólva még mindig néha bekattan, hogy jó lenne megvenni.

      Nekem is van ez-az, ami tetszik a Mac-ből, nem azt mondom, pl highlighterek, az egyik alapozó, de összességében nekem még mindig uncsi.

      Törlés
    2. A Fix+ amúgy jó cucc, elhasználtam egy flakonnal, és bár igazából semmi extrát nem nyújtott, eskü gondolkodom rajta, hogy újraveszem, olyan jó kis univerzális hidratáló dolog :D

      Törlés
  4. Szinte a lelkemből szóltál...
    A Naked palettát sose értettem...vagyis...fizessek 15 ezret (kb) azért, hogy egy gyenge csomagolásban alig látszódó szemfestékeket kapjak? MINEK?! Mondjuk én eleve nem kedvelem a természetesebb színeket, de inkább veszek 3-4000-ért egyet akkor, ami lehet még jobb minőségű is...csak hát a név ugye...
    A kontúr/pirosító/highlighter/egyéb palettákat se értem...Vagyis valszeg én vagyok a maradi, amiért nem kontúrozok, vagyis nem követem ezt az arcátszabósan rajzoljunk arcot magunknak trendet, a minimális kiemeléshez meg el vagyok a "külön" termékekkel is...plusz ha nekem hideg tónusú a bőröm, minek vegyek meg olyan terméket, amiben vegyesen van hideg és meleg? Ha sminkes lennék vagy valami, praktikus lenne, de saját használatra felesleges...

    A MAC...Őszintén szólva én szemezek az egyik rúzsukkal (russian red - pont úgy néz ki, mint a TÖKÉLETES PIROS számomra), de sokkal olcsóbb és remek alternatívákat találhat az ember drogériában is (nekem is van olyan rúzsom a Rimmeltől, amit az összes highend rúzsért se adnék oda). Mondjuk ettől függetlenül lehet a szín miatt megveszem, mert nagyon nehéz tökéletes pirosat lelni, és hát, ha meglelem, akkor megéri a befektetést, de egyelőre nagyon nem visz a lélek felé...

    (Vicces történet: van magas árkategóriás termékem - egy multifunkciós paletta - a krémes szájfény/pirosítók remekek, a highlighter is kiváló, viszont a pirosító elég nehezen kezelhető, a szemfestékek pedig az árhoz képest minősíthetetlenek...Vagyis amúgy...olyan szép, igényes, imádni való az összeállítás, gyönyörű az egész paletta, pigmentált, meg minden, a "környezetnek se árt", és ez általában igazolja a "nagyobb" kiadásokat, annyira tudnám szeretni - főleg ennyi pénzért - de tartóssága rajtam szemhéjalappal sincs. És ezért nem írtam róla posztot se, mert egyelőre nem tudnék szembenézni vele, hogy ennyi pénzt kidobtam rá, és hiába csodálatos, velem nem működik együtt...és akkor ott van a Sleek paletta kb negyed annyiért, és tökéletes...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Russian red-re van egy színre szagra hasonmás, a Maybelline Daring Ruby a matt vonalból. Tartósságra valószínűleg nem lesz az, de ha csak a szín a lényeg, akkor lesd meg. :)

      Az ilyen tényleg multi paletták, hogy már csak a körmöd nem tudod velük kifesteni, tényleg nem túl jók. Valami mindig gyenge bennük. :/

      Törlés
    2. Köszi a tippet, legközelebb meglesem, ha drogéria közelben járok! :D

      Törlés
  5. Szinte teljesen egyetértek a listáddal :D A Naked szerintem is túl hypeolt és nem éri meg, a csoki paletták meg szépek és cukik, de olyan hm... oké, vannak. A pirosító/bronzosító paletták közül szerintem van amelyik jó lehet, de pl én sminkesként sem rajongok értük. A juicy cuccok már akkor gázosak voltak, amikor kijöttek, legalábbis nekem már akkor sem működtek a teszterek a boltban, haha. A MAC rúzsok pedig túl vannak értékelve szerintem. Van egy MAC rúzsom és full foltosan lehet csak felkenni... Még nem sikerült róla elfogadható swatchot lőnöm az ajkaimon, azért sincs teszt róla. Viszont tavaly nagyon sok mindent végig próbáltam a márkától és a MAC fix+-ról nem mondanék le semmi pénzért sem. Az olyan dolog, ami tényleg csodás. A rúzsok viszont felejthetőek, ha nagyon jó minőségű rúzst akar az ember, akkor én pl csakis az Estée Lauder Pure Color Envy matt vonalához küldöm. Bár nekik meg nincs annyi színük sajnos, mint a MAC-nek. Lehet, ennek is köszönheti a nagy népszerűségét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, semmiképp sem szeretnék egy egész márkát leszólni, de hát ha az ember azt hallja, hogy Mac, akkor bizony elsőre a rúzs ugrik be, meg valahogy engem még semmi sem tudott meggyőzni, hogy akarom. Ha egyszer valamit veszek tőlük, az tuti, hogy egy alapozó lesz, abból hajlandó vagyok drágábbat is venni, illetve van az a felrázhatós fajtájuk, szerintem az nekem pont jó lenne. :)

      Törlés
  6. Nekem megvan a Naked 2 és a 3 is, és maximálisan meg vagyok velük elégedve. Nagyon masszívak, több év után is kutyabajuk, bár hogyha darabjaira esett volna valamelyik, első dolgom lett volna visszavinni. Az 1-et szerintem soha nem fogom megvenni, nem látom értelmét, hogy egy ilyen gagyi csomagolású palettára ennyit költsek. Bár sajnos magamat ismerve, lehet, hogy fél év múlva az enyém... Simán gyűjtögetek, hogy megvehessem őket, engem egyszerűen nem lehet lekenyerezni a dupe-okkal, mert utálok kompromisszumot kötni. Hiába drágák, szerintem nagyon érződik a különbség a dupe-ok és az eredeti közt.
    A Too Faced Chocolate Bar nagy kedvencem, bár szerintem erőssége a cukiságban rejlik és a jól összeállított színekben, mert sajnos van benne két gyengébben pigmentált szín is. Ez a kedvenc palettám, utazáshoz is ezt vinném.
    Viszont a hideg-meleg kontúrpalettákat én sem értem, saját használatra teljesen felesleges, ahogy a 900 színes bronzer-blush paletták is. Sminkesként nagyon hasznosak, de magamnak egyszerűen nem vennék. Inkább már egy jól összeállított custom paletta.
    A MAC-et körülvevő csodálatot egyszerűen nem értem. Tény és való, hogy amíg meg nem jelentek az újabb sminkmárkák, mint pl. a Too Faced, Urban Decay nem volt nagy a minőségi felhozatal. Akkor tényleg iszonyat jó volt a márka, és a termékeik is szuper minőségűek voltak, így iszonyat sok rúzst halmoztam fel. Viszont a mai viszonylatokban erősen csökkent a MAC presztízse, csak kullog a többi márka mögött. A drogériás rúzsokhoz képest tényleg ég és föld az övék, de 6100 forintot nem adnék már ki rá, maximum alapos próbálgatás után. Viszont vannak verhetetlen dolgaik, például a Fix+, pár alapozó, színválaszték (+minőség), púderek. Remélem magához tér a MAC, és itthon is csökkennek az árak. Érdemes kipróbálni a sokat dícsért termékeiket.
    Összességében saját használatra a dupe-ok tökéletesek lehetnek, viszont sminkesként pedig nem adhatok alább az eredeti terméknél, mert sajnos ez nagyon sokat "dob" a munkámon, legalábbis a kliensek jobbnak érzik azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat azért ez érhető. :D Ha egy profi sminkest felbérelek, akkor nehogy már egy Lovely-val csináljon nekem sminket, aztán engem nem érdekel, hogy ugyanazok a színek.
      Úgy el tudom képzelni, hogy gyártásonként eltérő lehet a dobozok minősége. A minőség tuti érződik azért, már amikor kezedbe veszed. Igaz nagyon drága dolgaim nincsenek, de azért egy Kiko vagy egy Nyx teljesen más, mint egy Essence. Viszont azok a paletták már nekem túl drágák, egyszerűen nem vagyok képes annyit spórolni rájuk, amikor olcsóbban is találok hasonlókat, és hát engem egy fekete Sleek vagy Nyx dobozzal előbb el lehet csábítani.

      Törlés
    2. Én itt a NYX/Kiko/Pupa stb. márkákra gondolok, vannak sokkal, de sokkal jobb palettáik pl, mint a MAC-nek, de ugye az utóbbinak jobb neve van. Hiába teljesítenek botrányosan a MAC pici 9-es palettái, a neve miatt tökéletesnek gondolják, amikor ebből pl sokkal inkább venném a NYX verziót. Ez azért szomorú, de végülis teljesen érthető a vendégek szemszögéből.

      Törlés
  7. A Naked palettáim mind jól vannak a rendszeres használat ellenére is, szerencsére nem tapasztaltam szétesést, csak az egyik W7 dupe esetében, de azt meg annyira szeretem, hogy bár felesleges, hiszen az eredeti is megvan, megtartottam. Érzelmi okok, amit szeretek, attól nehéz megválnom... Meg hát gyűjtő vagyok, ezt be kell vallanom. :-)

    A csokis paletták sokkal jobb minőségűek, én a Naked paletták helyett az első Too Faced Chocolate Bart ajánlom mindenkinek, mert nem kell trükközni, leütögetni az ecsetet, aláhullástól tartani stb., hanem minden csodásan satírozható, pigmentált, mégsem potyog alá. A Naked színek gyönyörűek és pigmentáltak, ez tény (legalábbis az én példányaim esetében), viszont nagyon problémásak a csillámosok, és a többinél is vigyázni kell, nehogy a szemem alatt végezze a por nagy része.

    MAC rúzsom egy van, és szép a színe, jó az állaga, viszont az illatától rosszul vagyok, mert számomra émelygős vaníliás. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem semmi nem tud arról meggyőzni, hogy jók lennének, a Sephorás élményem sajnos elvette tőlük a kedvem nagyon. Meg az is közrejátszik, hogy azok a színek nekem használhatatlanok a mindennapokra. Azt hiszem maradok a Sleek palettáknál. :)

      Törlés
    2. Én a TBS testvajak nagy részével vagyok így :-D Ha a boltban avas példány van kint, mi van, ha az enyém is az lesz? Mindenesetre nekem szerencsém volt minddel, de a telefonokkal is mindig szerencsés vagyok, Murphy ezekben a témákban békénhagy valamiért.

      Törlés
  8. A MAC-láz sosem kapott el, meg a Naked sem igazából, bár az egyes pali megvan és szeretem, nincs vele gond. Az igazság az, hogy mióta kipróbáltam egy-két drágább, minőségibb terméket, a drogériás cuccok egyszerűen már nem elegek nekem. Persze drogériás viszonylatban is vannak nagyon jó dolgok és venni is fogok belőlük, de főleg szemhéjpúder palettáknál szerintem nagyon is érezni a különbséget. Azért ettől függetlenül igyekszem jól megválogatni, hogy mit veszek meg és nem felülni minden hype vonatra.
    A kombinált palettáktól én is viszolygok, bár gondolom utazáshoz hasznosak lehetnek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a palettákat már leginkább csak a kinézetük miatt választom drágább helyekről. Semminek se vagyok annyira kényes a külsejére, mint a rúzsoknak és a palettáknak, mivel ezek vannak elől, és hát a drogériákban nehéz olyat találni, ami nagyon jól néz ki, és nem egy gagyi műanyag doboza van. Minőségre azért nem feltétlen rosszak, pl. egy Essence nude 6-os paletta a kedvenc nude palettám, többször előkerül, mint mondjuk a Sleek Au Naturel, amit már nem is használok, és még sok más "jobb" paletta is van itt. :)

      Törlés
  9. Én miért csak most találtam meg ezt a bejegyzésed? :D

    Én szerelmes vagyok a Too Faced csoki palettájába, viszont a nehéz beszerezhetősége miatt a MUR dupe-ját vettem meg és teljesen meg vagyok vele elégedve, így már annyira nem fáj az eredetiért a szívem.

    A Naked első palettája és a Basics 1 is a gyűjteményem része, a Basics-ben már csak a feketével nem értem el a pant... a többit elhasználtam szinte teljesen. Nekem jó állapotban van mindegyik és pont az ilyen semmilyen palettákat szeretem. Én sminkelés terén is basic vagyok, így a 127484 nude palettám mellett ezeket is imádom <3 Bár én akciósan vettem, és anno nem volt ilyen drága, vagy nem tudom, de az osztrák Douglas oldaláról olyan 36 euróért rendeltem meg és nem bántam meg. Van MUR palettám is és érezni a különbséget a kettő között. Nem rossz a MUR egyáltalán, de az UD sokkal jobb.

    Pirosító és bronzosító palettám is van, de szoktam másokat is sminkelni, így én hasznát veszem, csak magamnak én sem vettem volna meg.

    A Mac meg....végre valakinek ugyanez a véleménye. :D Van pár Mac cuccom, amik tök jók......úgy kb. 3. Aztán ennyi. Ez a hype körülötte annyira ellenszenvessé teszi a márkát, hogy már csak azért sem venném meg a Ruby Who-t (vagy hogy kell írni), ami pedig naaaagyon tetszik. Szóval le a Mac-kel és ide a többi kevésbé ismert, de mérföldekkel jobb másik márkát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy nekem a MUR dupe-ja szimpatikusabb is, mint az eredeti, sőt, én azon keresztül ismertem meg a Too Faced palettáit, pedig azért előbb voltak, és tudtam is őket, de ha nem kerítik így körbe őket, tőlem mai napig elférnének ott ahol vannak. Tudom, gonosz vagyok. :D

      A Basics 1 tényleg jó is lehet, mert már annyira rágörcsölnek a márkák a különlegességekre, hogy a basic vonal már lassan megszűnik, nehéz jó minőséget kapni, de én valahogy nem fajulnék odáig, hogy megvegyem. Ha nagyon olcsó lenne akkor esetleg, de akkor meg dacból hagynám ott. :D

      A Ruby Who-ra tudok dupe-okat, de mind állatkísérletes. :(

      Törlés