2016. január 17., vasárnap

Vasárnapi ingyom bingyom #9


Jó rég volt már ingyom bingyom, ez az idei első ilyen poszt. Pedig abszolút nem lett volna okom kihagyni őket, egyedül a merő lustaság, meg igazából semmi égnek kiáltó dolog nem történt az elmúlt időben. Többnyire csak a szobámban nyomorogtam, és jegyzeteket gépeltem, grafikain dolgoztam, és hasonló jók, meg azért elvétve pár poszt is készült, ugyanis nemsokára jön a vizsgaidőszak, és hát előre dolgozással is sajnos nagy lesz itt február végéig a pangás a blogon, de azért igyekezni fogok.




♥ Ami idáig történt, nem volt különös. Az újévemről nem írtam, mivel jó volt, de nem zökkenő mentes, sőt, utána még napokig sírógörcsöm volt, meg még most is dühöngök, ha visszagondolok rá. Szóval máris egyel kevesebb pozitív élményt írtam be utólag a naptáramba.
Meg ugye szilveszter estén én készítettem kis sógornőm sminkjét, kicsivel több, mint másfél óra volt az egész, egy igazi dámát alkottam, legalább is nekem nagyon bejött. :) A nap legszebb pontja volt szerintem.

♥ Ellenben nagyon jó volt az a pravoszláv újév, ami a héten volt (jan 13). Bár nem vagyok pravoszláv, azért örülök, hogy volt egy második esélyem egy szép évi kezdésre. Indulás ellőtt ittunk némi kedvcsináló borocskát a Zurammal, majd megindultunk találkozni a többiekkel.
Amikor odaértünk egy tamburás banda volt, ami jó volt háttérzenének, de az igazi bulit a Garavi Sokak és a sztárvendég, Goran Bregović csinálták. Szerencsére nem volt nagy tömeg, így kényelmesen lehetett akár táncikálni is.
Tök jó volt, hogy egy csomó orosszal is szembetaláltuk magunkat, én pedig nagy orosz rajongó vagyok. Nem gondoltam volna, hogy lesznek. Hoztak orosz zászlót is, amit a szerbbel kötötték össze, és végig feltartották. A tesók. :)
Amúgy nagyon vicces volt, hogy késtek a tűzijátékkal. Mert az öngyújtó sosem működik, amikor kell. :D Viszont nagyon szép volt, miután beindult.
Aztán másnap délig lustálkodtunk a Zurammal ágyikóban. :3



♥ Mostanában mindenhol őrülten viszketek, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Bánatomban már anyához fordultam. Nem is tudom miért vártam eddig, hiszen a hülyeség örökletes, és ő már régóta tudja mi ennek a megoldása.
Természetesen minden féle fürdősó, habfürdő, tusfürdő, egyéb kemikáliák mehetnek a kukába, de még a wc papír se mindegy ezután, hogy milyet használok. Beköszöntött a reformkor a fürdőszobámba.
Anya vett nekem kézimunkával készült kecsketejes szappanokat, és cickafark teát ülőfürdőhöz (intim fertőtlenítés, amire eddig egy gyógyszertári port alkalmaztam, de ez olcsóbb és természetesebb). Mostantól ezekkel leszek boldog.
Meg találtam egy kézi kecsketejes szappant, amit magyarországi ismerősöktől kaptunk tavaly. Én nem bízok benne, hogy minőséges, kártékony ennyi sok jóval telenyomni egy szappant, de hétvégenként, amikor haza jövök, akkor jó lesz. Végre megtaláltuk a "bolhásságomra" a megoldást. :)


A felső mézes, az alsó pedig körömvirágos. :)


Igazából elég semmilyen, de legfőképp stresszes időszakon vagyok túl, de ettől függetlenül egész jól érzem magam a bőrömben. Csak maradjon így. A jövő héten már indul a hajtás, utolsó hajrák, majd január 25-én az első vizsgám, és ha jól emlékszek február 20-án zárok. Szurkoljatok, jaj!♥

Veletek mi újság?

8 megjegyzés:

  1. Vicces, hogy orosz rajongó vagy, körülöttem szinte senki sem szereti őket, pedig én is az vagyok :D Na jó, csak negyedrészt, de mégis :D Utálnám, ha még csak most kezdődnének a vizsgáim, szerencsére már végeztem velük :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk ez normál állapot, már megszoktam és szeretem is. Én attól diliznék be, ha előbb kezdődne. :D
      Amúgy reálisan ugyanannyi ideig tart itt is a szemeszter és a vizsgaidőszak is, csak ugye mi jóval később kezdjük az évet. :)

      Törlés
  2. A kecsketejes szappanok tényleg nagyon jók, én is csak ajánlani tudom őket. Volt egy időszak, mikor ekcéma jellegű kiütések voltak a kézfejemen (de máshol is viszkettem több ponton), és az ilyen szappanok csodát tettek velem. Valószínűleg valami allergia lehetett, és tudvalevő, hogy a kecsketejes termékek nagyon jók az allergia kiváltotta kiütésekre, szóval remélem neked is beválnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a legfőbb ok, amiért kiborult a bili (a sima viszketés nem is annyira zavart), hogy már tavaly nyár óta hüvelygyulladással is küzdök, valahogy az első vakarózásokat követte ez a dolog, és nem tud velem mit kezdeni a nőgyógyász, pedig már nála lakok. Több kúrát is csináltam már rá, mindig jó volt, de aztán előröl az egészet... kb. semmiből jött ez elő, szóval ha anyának jó a sejtése, akkor ezt a problémát is kiküszöböljük. Amúgy tényleg hat, amióta szappanozok, egy csapásra elmúlt minden kellemetlen dolog. Persze ezek makacs dolgok, de tetszik amit ezek a kis aranyosak művelnek, szóval azt hiszem nem is akarok keresni később sem kíméletesebb tusfürdőket, maradok a szappannál. :)

      Törlés
  3. Remélem jobb lesz az éved, mint a kezdés volt, ne hagyd, hogy elrontsa :)

    VálaszTörlés
  4. Haha, pont egy ideje gondolkozom azon, hogy beszerzek kecsketejes szappanokat, jó is, hogy emlékeztettél rá :D Remélem beválnak majd a problémádra! És nagyon sok sikert így előre is a vizsgákhoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Én majd szeretnék később jobban utána kutatni ennek a szappan dolognak, és írni is róla. Remélem majd nálad is látok viszont tapasztalatokat. Most nagyon lázban égek. :D

      Törlés