2015. március 19., csütörtök

Smink | Sunrise

A sminknek se ihletője, se apropója. Nem mentem sehova, még csak a kisboltba se, egyszerűen csak pakolásztam a sminkcuccaim közt, és pusztán szórakozásból random kenegettem magamra ami megtetszett, és megszületett ez a smink.
Nem tudom mi ez a nagy rózsaszín mánia nálam, de lányok... ha találtok olyan árnyalatot, amitől nem úgy néztek ki, mint egy hete picsogó nyúl, akkor szeressétek, használjátok, mert tényleg csodákat művel! Megsúgom, hogy nem sokat alvás után készültek a képek. ;)


Mint látjátok kicsit más a háttér. A nagy szórakozás az albiban tört rám, ahol egyébként pocsékak a fények a nap minden szakaszában.
Akkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs minek tartok sminkeket itt, hiszen amióta elkezdtem az egyetemet, két kezemen meg tudom számolni, hányszor viseltem bármi sminket. A mindennapjaimban csak a szemöldökceruza/szemöldökpor szerepel csupán, ha olyanom van akkor egy kis rúzs is jöhet, de szerintem ilyen "komplett" sminket még egyszer sem alkottam, sőt biztos.
Nézzük... kétszer voltam bulizni. Az egyiken szemöldökceruza+vörös rúzs kombóval elrendeztem a dolgot kb. 2 perc alatt, a másikon meg talán még a szemöldököm sem volt megcsinálva... :D


Szerencsére nagy béke honol már egy ideje az arcomon. Vannak időszakok, amikor sok pattanásom van, de szerencsére ezek hamar elmúlnak, csak hát otthagyják a nehezen múló nyomaikat. Ezek se zavarnak különösen, így alapozót nem is igazán használok, ha nagyon megvadulok is csak korrektort.
Egy új arctisztítónak hála tényleg szép állapotban van a bőröm. Sokkal kevesebb miteszerem van, az arcom is csak egy nehezebb nap után zsírosodik be. Ennek hála végre én is élvezhetem a highlightereket, hiszen nem mutat bután az a plusz csillogás, sőt!

Tényleg hihetetlen elégedett vagyok magammal jelenleg, és igyekszek nem ráunni az egészséges táplálkozásra, és a megfelelő arcápolásra, hogy ez így is maradjon még sokáig.




8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a bőröd, irigyellek :)

    VálaszTörlés
  2. Én le vagyok maradva, melyik ez az új csoda arctisztító? :) Nagyon jól áll ez a smink, gyönyörű vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Himalaya Neem Mask. Már egy hónapja nem használtam kb (előre készített poszt), és még mindig tartja magát, 3-4 használattal elég szépen kipucolódott a bőröm. A miteszerek persze hamar visszatértek, de a bőröm egyéb részein már nincsenek gyulladások, amik pattanásokat okoznának. Kicsit kényelmetlen használni, mert nehéz lemosni, és kíméletlen büdös, de megéri szerintem. :) Plusz ugye azért a folyadékbevitelre és a táplálkozásra is figyelek.

      És persze köszönöm szépen! :)♥

      Törlés
  3. Hogy a csudába maradtam le a visszatérésedről??? :O Mindegy, jobb később, mint soha. Most szépen visszanézek mindent :D. Tényleg gyönyörű vagy és nagyon irigylem a bőröd, azt az arctisztítót én is megnézem magamnak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó nem ilyen szép ám mindig. :D Viszont vannak szebb napjai, főleg amióta megvan ez az arcmaszk, nagyon ajánlom! :)

      Törlés
    2. Ja, hogy ez a maszk? Mert én is használom az agyagos maszkjukat, de nekem abszolút nem látványos az eredmény. Kb egy napig szebb a bőröm, aztán minden a régi. :(

      Törlés
    3. Van egy radír verzió is azt hiszem, de azzal nincs tapasztalatom. Olyan különösebben, magában nekem sem csinál semmit... viszont ha fél óra múlva lemosom, akkor könnyebb kinyomkodni a miteszereket és az eltömítődött részeket, úgyhogy mindig jó alaposan meggyötöröm a használata után a bőröm, és úgy tisztul ki tökéletesen. Próbáld meg, hátha úgy hatékony.

      Törlés