2015. március 26., csütörtök

Smink | Oh so electric!

Most, hogy jön a tavasz, megint kezd visszatérni a kedvem az élénk és vidám színekhez. Bár szegényeket leginkább azért tartom, hogy játszogassak. Amint kivirul az idő, nem csak a szobámban van minden sarkig nyitva, a fejemet is szellőztetem bőségesen, semmi kedvem bármivel is akadályozni, hogy fincsi levegő érje a bőröm.



A tiszta és friss levegőt kihasználva még a fotózás erejéig sem használtam alapozót, és még csak cseleznem sem kellett a fényekkel, mert nagyon szépen kitisztultam megint. Igen, több, mint valószínű, hogy tényleg a Miss Sporty alapozó volt a tettes, mert amióta nem használom azóta minden maximálisan rendben van, már csak a hegeknek kell begyógyulgatniuk, de örülök, hogy a fotókat visszanézve azok se látszanak annyira.
A számra mostanában nem kerül semmi, leszámítva a Labello ajakvaját, amibe úgy beleszerettem, hogy arra szavak sincsenek! Először féltem, és nem is hittem a csodában, mivel a Labello számomra ritka felesleges dolog, de kis sógornő ajánlására átkutattam fél várost és csak megvettem, és basszus... ez tényleg jó, még soha nem volt ilyen jó ajakápolóm! Ha meglelem a málnásat, akkor azt is mindenképp megveszem.

A szemöldököm förtelmes állapotban van már, azt hiszem ideje lesz bevetni a ricinusolajat. A szempilláim viszont nagyon szépek, csak épp mindkét spirálom a végét járja, nem igazán lehet már velük szépen festeni, így azt hiszem lassan ideje lesz elmenni vásárolni kicsit. A vízálló spirálokat is szeretném végre felfedezni. Ti mit ajánlatok?



9 megjegyzés:

  1. Nagyon jól áll a kék, nem csoda, hogy annyira szereted. :) Spirálok közül nekem a Max Factor Clump Defy vált be eddig legjobban, bár nagyon szívesen kipróbálnám az Essence Lash Princesst is, hogy tényleg annyira jó-e ahogy mondják. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én már szerelmes vagyok a kékbe. :D
      A Lash Princess-t én is nézegettem nem egyszer, de mindig visszateszem. Megháborodnék, ha ilyen "csini" spirál lenne a kollekciómban. Tudom, hogy sokaknak tetszik, de nekem annyira elveszi a kedvem tőle. :D

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki ez a smink :)
    Nekem vízálló spirálból két Essence jött be eddig, a Get big lashes meg a Lash mania vízálló változatai. A Catrice-nek volt egy fedőspirálja, sajnos már kivonták, pedig az egy ritka praktikus dolog volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most vettem meg én is a kék Essence-t. Nos... kb. egy óra alatt felmászott a szemöldökömig. :D Eddig annyit tud, hogy nehezebb lemosni. Szomorú... pedig amennyit én használni fogok vízálló spirált bőven jó lett volna egy olcsóbb darab. Na kísérletezek még vele, hátha csak azért, mert örökké a füzetet bámulom, ha egyenesen tartom a fejem talán nem csinál ilyet. :D

      Törlés
    2. Valahol azt olvastam, hogy a vízálló termékek általában zsíroldékonyak, vagyis az olajos szemhéjúak nem mindig járnak jól velük... mondjuk én ilyet nem tapasztaltam vele, sajnálom, ez béna :/ nem tudom, van-e most a Miss Sportynak vízálló spirálja, régebben tőlük vettem, és szerettem, de tényleg régen volt.

      Törlés
  3. A NYC spirálokat ajánlom szívből :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből venném őket, de nálunk nem kapható a márka... pedig olyan jó cuccaik vannak... :( Amúgy Magyarországon milyen boltokban van? Ha arra járok ránéznék. :)

      Törlés
  4. Irtó jól áll neked ez a kék :)

    VálaszTörlés